Job 30

Но сега ми се подсмиват по-младите на дни от мен, чиито бащи аз бих отхвърлил на стадото си с кучетата да поставя.

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Наистина, за какво ми е силата на ръцете им, в които зрелостта загива?

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Те са измършавели от недоимък и глад и гризат корените на безводната земя, отпреди във пустош и опустошение,

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

между храстите те късат слез и корени на хвойна им е хлябът.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Те бяха изгонени от обществото и викаха по тях като крадец.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Живееха в ужасни долини, в дупки на земята и скалите.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

Ревяха между храстите и се събираха под тръни.

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

Синове на безумни и синове на безименни, те бяха изгонени с бич от земята.

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

А сега аз им станах подигравателна песен, да, станах им за приказка.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

Те се отвращават от мен, държат се далеч от мен, не се свенят да плюят на лицето ми.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

Понеже Бог развързал е въжетата на шатрата и ме е унижил, и те са се разюздали пред мен.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Отдясно ми надигат се изчадия, краката ми изблъскват и гибелните си пътеки против мен прокарват.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

Разбиват пътя ми, злощастието ми увеличават без помощник.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

Идват като през широк пролом, опустошително връхлитат.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek *ide.*

Ужаси насочват се към мен, достойнството ми гонят като вятър и благополучието ми премина като облак.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

И сега душата ми излива се във мен, постигнаха ме скръбни дни.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Нощта пронизва костите ми в мен и болки ме разяждат, не престават.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

С голяма сила дрехата ми се изменя, стяга ме като яката на хитона ми.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

В калта ме е захвърлил и аз съм станал като прах и пепел.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Викам към Теб, но не ми отговаряш, стоя, и ме забелязваш.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és *csak* nézel reám!

Превърнал си се във жесток към мен, със силната Си ръка ме преследваш.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Издигаш ме да яздя вятъра, в гърма на бурята ме разпиляваш —

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

защото зная, че ще ме докараш до смъртта и до дома, определен за всички живи.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Но в падането си човек не простира ли ръка и в бедствието си не вика ли?

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Аз не плаках ли за онзи, който беше в тежки дни, и душата ми не се ли наскърби за сиромаха?

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Добро очаквах — зло дойде; и чаках светлина, но дойде мрак.

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Врят вътрешностите ми, не почиват; постигнаха ме скръбни дни.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Вървя скърбящ, без слънце; в събранието ставам, викам.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben *és* kiáltozom.

На чакалите аз станах брат и на камилоптиците — другар.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Кожата ми почерня на мен и костите ми изгарят от огън.

Bőröm feketül*ten hámlik le* rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Арфата ми стана на ридание и флейтата ми — глас на оплаквачи.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.