Job 3

След това Йов отвори устата си и прокле деня си.

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

И Йов заговори и каза:

És szóla Jób, és monda:

Да погине денят, в който се родих, и нощта, в която се каза: Зачена се мъжко!

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

Мрак да бъде онзи ден; да не го зачита Бог отгоре и да не изгрее на него светлина!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Да го обладаят тъмнина и смъртна сянка, да го покрие облак, да го ужаси тъмата на деня!

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Онази нощ — тъмнина да я обладава, да не се радва между дните на годината, да не влезе в числото на месеците!

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Ето, безплодна да бъде онази нощ, да не влезе в нея ликуване!

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Да я прокълнат онези, които кълнат деня, онези, които са изкусни да събудят Левиатан.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Да потъмнеят звездите на здрача й, да чака светлина и да я няма и да не види лъчите на зората;

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

защото не затвори вратата на майчината ми утроба и не скри страданието от очите ми.

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

Защо не умрях още от утробата и не издъхнах, щом излязох от корема?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Защо ме приеха коленете и защо — гърдите, за да суча?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

Защото сега щях да лежа и да почивам, щях да спя, тогава щях покой да имам —

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

с царе и съветници земни, които съградиха си развалини,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

или с князе, които имаха и злато, и къщите напълниха си със сребро.

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Или като скрито мъртвородено не щеше да ме има, като децата, които не са видели светлина.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Там безбожните престават да вилнеят и уморените там си почиват.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Там пленените са на спокойствие и гласа на угнетителя не чуват.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Там са малък и голям; и слугата е свободен от своя господар.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

Защо се дава светлина на страдащия и живот — на огорчените в душата,

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

които за смъртта копнеят, но я няма; от имане скрито повече я търсят,

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

и се радват до ликуване и веселят се, щом намерят гроба;

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

на човека, чийто път е скрит, и когото Бог е оградил, затворил?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Защото още преди хляба ми въздишката ми идва и стенанията ми като вода се леят.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Защото онова, от което се боях, ме връхлетя и онова, от което се ужасявах, ми се случи.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Нямам мир, нито почивка, нито покой, и дойде беда.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.