Job 29

И Йов още продължи беседата си и каза:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

О, да бях като в миналите месеци, като в дните, когато Бог ме пазеше,

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

когато светилникът Му светеше на главата ми и с Неговата светлина през мрака ходех;

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, *s* világánál jártam a setétet;

както бях във зрелостта си, и Божият доверен съвет над шатрата ми беше;

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

когато Всемогъщият бе още с мен и момчетата ми — покрай мен;

Mikor még a Mindenható velem volt, *és* körültem voltak gyermekeim;

когато стъпките ми се къпеха в каймак и скалата до мен изливаше реки маслинено масло!

Mikor lábaimat *édes* tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

Когато излизах при портата на града, заемах мястото си на площада,

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

младежите ме виждаха и се криеха и старци ставаха, стояха прави;

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek *és *állottak.

първенците преставаха да говорят и слагаха ръка на устата си;

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

гласът на благородните замлъкваше и езикът им залепваше за небцето им,

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

защото, когато ухо чуеше, ме облажаваше и когато око видеше, за мен засвидетелстваше;

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

защото аз избавях сиромаха, който викаше, и сирачето, което нямаше помощник.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

Благословението на загиващия идваше над мен, сърцето на вдовицата аз правех да ликува.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Обличах правдата и тя ми беше дреха, правосъдието ми — за мантия и за тюрбан.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Аз бях очи на слепия, крака на куция.

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Бях баща на бедните, изследвах делото на непознатия.

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Челюстта на беззаконния трошах, изваждах жертвата от зъбите му.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

Тогава казвах: Ще умра в гнездото си и дните си ще умножа като пясъка,

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

коренът ми разпрострян е към водите и росата в клона ми нощува,

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

славата ми в мен се подновява и лъкът ми се укрепва във ръката ми.

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

Те ме слушаха и чакаха, мълчаливо слушаха съвета ми.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

След моята дума не говореха повече и речта ми капеше на тях като роса.

Az én szavaim után nem szóltak többet, *s harmatként* hullt rájok beszédem.

Чакаха ме като дъжд и отваряха устата си като за пролетния дъжд.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Аз им се усмихвах, щом не вярваха, и светлината на лицето ми не можеха да помрачат.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Избирах за тях пътя и седях като глава, и живеех като цар сред войската, като такъв, който утешава жалеещи.

*Örömest* választottam útjokat, mint főember ültem *ott;* úgy laktam *ott,* mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.