Job 16

Тогава Йов отговори и каза:

Felele pedig Jób, és monda:

Много такива съм слушал; окаяни утешители сте всички вие!

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

Имат ли край вятърничавите думи? Или какво те подбужда да отговаряш?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy *így* felelsz?

Аз също можех да говоря като вас, да бе душата ви на мястото на моята душа. Можех думи против вас да трупам и глава да клатя срещу вас.

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

Аз бих ви укрепил с устата си и утехата на устните ми би донесла облекчение.

Erősíthetnélek titeket *csak* a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené *fájdalmatokat.*

Ако говоря, болката ми не олеква, ако мълча, какво ме облекчава?

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

Но Той сега ме изтощи. Ти цялото ми домочадие опустоши.

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

Сграбчил си ме и това е за свидетелство; мършавостта ми се изправя против мен и свидетелства в лицето ми.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

Гневът Му ме разкъсва и преследва, със зъби скърца против мен, като противник остри против мен очите си.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

Отварят против мен устата си, по бузата ме удрят със презрение и против мен събират се.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

Бог ме предава на неправедния, в ръцете на безбожните ме хвърля.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

Бях в покой — Той ме разтърси, за врата ме хвана и разби ме, за Свой прицел ме постави.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

Стрелците Му ме обикалят — пронизва без пощада бъбреците ми, излива жлъчката ми на земята.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

Разцепва ме със пролом върху пролом, връх мен се спуска като великан.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

Върху кожата си вретище уших и рога си в пръстта окалях.

Zsák-ruhát varrék az én *fekélyes* bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

Лицето ми от плач подпухна и смъртна сянка е върху клепачите ми,

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka *szállt;*

макар в ръцете ми насилие да няма и да е чиста моята молитва.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

О, земьо, не покривай ти кръвта ми и нека няма място за вика ми!

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

Ето, и сега свидетелят ми е в небето и този, що свидетелства за мен — във висините.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

Приятелите ми ми се присмиват. Окото ми рони сълзи към Бога,

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

за да защити правото на човек пред Бога и на човешки син — пред ближния му.

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

Защото преброените години отминават и аз ще отида на път, от който няма да се върна.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza. * (Job 16:23) Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír. *