I Thessalonians 2

Защото вие сами знаете, братя, че нашият достъп при вас не беше напразен,

Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;

но макар и пострадали и опозорени по-рано във Филипи, както знаете, ние придобихме смелост в нашия Бог да ви проповядваме Божието благовестие сред голяма борба.

Sőt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek *is* hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással.

Защото нашето увещание не е от заблуда, нито от нечисти подбуди, нито с измама,

Mert a mi buzdításunk nem hitetésből *van,* sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból:

а както сме били одобрени от Бога да ни се повери благовестието, така и говорим – не за да угаждаме на хора, а на Бога, който изпитва сърцата ни.

Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, a ki megvizsgálja a mi szívünket.

Защото, както знаете, никога не сме употребявали ласкателни думи или прикрито сребролюбие – Бог е свидетел –

Mert sem hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság;

нито сме търсили слава от хора – било от вас, или от други – макар и да сме могли да се държим с тежест като Христови апостоли,

Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.

но сме се държали нежно с вас, като майка-кърмачка, която се грижи за децата си.

De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit.

Така, като имахме гореща любов към вас, бяхме готови да ви предадем не само Божието благовестие, но и своя живот, защото ни бяхте станали мили.

Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk.

Защото вие помните, братя, нашия труд и усилие – как, като работехме ден и нощ, за да не натежим на нито един от вас, ние ви проповядвахме Божието благовестие.

Emlékez*het*tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.

Вие сте свидетели, и Бог също, как свято, праведно и безукорно се държахме към вас, вярващите,

Ti *vagytok* bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, a kik hisztek.

като знаете как увещавахме и утешавахме всеки един от вас, както баща – децата си,

Valamint tudjátok, hogy miként atya az ő gyermekeit, *úgy* intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat.

и ви подтиквахме да живеете достойно за Бога, който ви призовава в Своето царство и слава.

És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, a ki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

И затова и ние непрестанно благодарим на Бога за това, че като приехте чрез нас словото на Божието послание, го приехте не като човешко слово, а като Божие слово, каквото е наистина, което и действа във вас, вярващите.

Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az *is*), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.

Защото вие, братя, станахте подражатели на Божиите църкви в Христос Иисус, които са в Юдея, понеже и вие пострадахте по същия начин от своите сънародници, както те – от юдеите,

Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, a melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól,

които убиха и Господ Иисус, и пророците и прогониха и нас, и на Бога не угаждат, и на всички хора се противопоставят,

A kik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket *is* üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei;

като ни забраняват да говорим на езичниците, за да се спасят и те. Така те винаги допълват греховете си, но гневът ги постигна окончателно.

A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket; de végre utólérte őket az *Isten* haragja.

А ние, братя, като останахме без вас за кратко време – като присъствие, а не в нашето сърце – се постарахме още повече, с голямо желание да видим лицето ви.

Mi pedig, atyámfiai, a mint elszakasztatánk tőletek egy kevés ideig, arczra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtől-szemben láthassunk titeket.

Затова пожелахме да дойдем при вас – поне аз, Павел, и веднъж, и два пъти – но Сатана ни попречи.

Azért menni *is* akartunk hozzátok, kiváltképen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.

Понеже, коя е нашата надежда или радост, или венец, с който се хвалим пред нашия Господ Иисус при Неговото пришествие? Не сте ли вие?

Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok *lesztek-*é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?

Защото вие сте нашата слава и радост.

Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.